Mi a jó nekem a vállalkozósdiban?

Ezt a kérdést sokszor felteszik nekem. Mindig furán nézek, mert már el sem tudom magam képzelni alkalmazásban… nekem már a legtermészetesebb dolog, hogy reggel nem kell időre menni, nincs munkahely, nincs főnők, és nagyon kevés a mumus feladat. Annál több a ’kaland’, a kihívás, a siker. Szuper a vállalkozói közeg, a vele járó térbeli és időbeli szabadság, az, hogy magam határozom meg, hogy valamit elvállalok vagy sem, hogy befolyásom van a dolgokra, hogy amit elérek azt magamnak köszönhetem. Ráadásul azt érzem, hogy a kalandvágy még mindig bennem van, tele vagyok ötletekkel, tervekkel, lehetőségekkel. Egyáltalán nem bánom a döntésemet, nem sírom vissza a biztos, jól kis bebetonozott állásom, ahol sokszor nem láttam, mi is az értelme annak, amit csinálok. Most sokkal keményebben dolgozom, sokkal kevésbé elit körökben, nekem viszont ez a kedvesebb, nekem ez a jó. Hajrá b.boom :)

pihenés

Eltűnésem folytatódik, ugyanis elhagytam a zajos-büdös-koszos várost és nyaralni mentem. Hirtelen ötlet szüleménye volt, hogy szüleimmel tartsunk síelni. Rájöttem, hogy ha már rendelkezem azzal az időbeni és térbeli szabadsággal, amivel egy saját vállalkozást üzemeltető bírhat, akkor itt az ideje hogy ki is használjam és ameddig még az iskolai tanév nem szorít újabb korlátok közé bennünket, addig spontán nyaralásokon is részt vehetünk. Így lett hát, hogy nagymama-nagypapa-lánya-unokája bepasszírozódtak egy autóba és kivonultak a hófödte hegyekbe. És eljött az, ami szerintem másfél éve nem fordult elő: napokig eszembe sem jutott a munka. Itt ugyanis nincs ingyen internet a szállodában, kemény eurokat kell fizetni a külvilággal való kapcsolatért. És milyen igazuk van, hisz az embernek nincs késztetése újra és újra számítógéphez nyúlni és rákapcsolódni az internetre, vagyis nemigen követi nyomon a világ történéseit és nyugodtan tud pihenni. Itt most az leginkább az foglalkoztat, hogy mi lesz a vacsora, milyen a sípályán a hó, merre menjünk sétálni és hogy hány könyvet tudok még elolvasni – noha ez picit nehezebb feladat a kiskorú mellett.
Tegnap azért egy rövidke kis időre rácuppantam a világhálóra és gyorsan letöltöttem az e-mailjeimet, de hamar nyugtáztam is, hogy semmi fontos nincs köztük. És a hét sikere – a pihenés mellett, hogy 3 olyan dolgot is meg tudtam csinálni, amit hónapok (!) óta tolok magam előtt. És ami szép benne, hogy alig 45 perc alatt végeztem mindennel. Vagyis feltöltődtem és ultra hatékony lettem ismét. Pihenni tehát kell! Megyek is, folytatom... :)

új blog

Eltűntem...
elnézést ezért, még mindig elhavazva, de nagy lendülettel fogtam sok-sok újdonságba. Egyik ezek közül itt található:
b.boom blog
Lehet olvasni, kommentelni, lelkesedni és drukkolni.
Egyet sajnálok, nem én lehetek a szerző :)

hogy én hogy utálom az mlm-et

Kezdek megőrülni, hogy minden fél évben megtalál valami nagyon hiperszuper mlm rendeszerű csoda, amibe feltétlen nekem is be kell szállni, mert ha nem, eljön a vég. Emberek, ébresztő!!! nincsenek csodák és én még nem láttam embert, aki azt mondta volna, hogy igen, bejött, megtalálta álmai pénzkereseti lehetőségét, pedig elhihetitek, sok embert ismerek. Találkoztam viszont annál több csalódott emberrel, akik elkezdték, csinálták, de nem jött vissza semmi.

És ezek mind szégenkezve néznek most azok szemébe, akiket a betanult marketing szöveggel megpróbáltak beszervezni, bepalizni, rávenni őket olyan vásárlásokra, amiket tulajdonképpen nem is akarnak. Számomra ez a teljesen tisztességtelen üzletelés megtestesítője és hülyét kapok hogy minden fórumon ez folyik, valahol mindig megbújik egy mlm-es ügynök, aki valamit el akar adni, valakit be akar szervezni. De hogy ez kinek kell???

optimalizáljunk

Vállakozóként szeretek (vagy kénytelen vagyok?) hatékonyan gondolkodni. Ezért is kaptam hidegrázást mindig, amikor nap mint nap láttam, hogy nincsenek kihasználva a bölcsödei helyek, míg mindenki arról panaszkodik, hogy nincs elegendő férőhely. Korábbi írásomban utaltam már rá, hogy van ötletem a kevés bölcsödei hely optimálisabb kihasználásra. Most kifejtem:

a bölcsödék és óvodák fejkvótából élnek. Ahány gyerek van, annyi fejpénzt kapnak az önkormitól. Tehát érdekük, hogy papíron tele legyen az intézmény. Manapság ezt nem nehéz elérni, sorbanállás van a helyekért, sok a gyerek, kevés a hely. Ez tehát jól szuperál. Viszont ez csak papírforma.

A csoportok valójában sok helyen félgőzzel mennek csak, aminek persze mindenki örül: gondozónőnek nincs annyi gyereke egyszerre, ezért könnyebb a dolga, a konyhán kevesebb kaját kell melegíteni, kevesebb a tányér, nincs akkora hangzavar, kosz, a gyerekeknek is könyebb, több figyelmet kapnak, stb. Csak éppen ott várakozik megannyi család egy aprócsak kis bölcsis helyért, hogy a lelkes, munkakedvvel ellátott anyuka végre dolgozhasson. De nem jár neki a hely, mert nem volt résen, nem volt időben a beiratkozást megelőző években (!!!) észnél, vagy mert nem ismer senkit az önkormányzatnál, és mert túl sokan járatják hobbiból bölcsibe a gyereküket. Valójában sokan nem is járnak dolgozni, vagy csak jóval kevesebb időt töltenek munkával, mint a gyerek bölcsödében. Nem kell messzire menjek, hogy lássam, bárki tud munkáltatóit hozni. Annak valódiságát nemigen ellenörzik (mondjuk nem is a gondozónő dolga ez). Én értem, hogy jó otthon délelőtt lenni, kicsit lakást csaszatolni, fözöcskézni, intézkedni, netezni, stb. És ha vki megteheti, tegye is, de ne ingyen!!! Miért jár az ilyen családnak ingyen bölcsis hely? Azért mert jól kitrükközte a rendszert?

Milyen rendszer az, amit ennyire könnyen ki lehet trükközni? Mennyire átgondolt és kidolgozott az adminisztratív folyamat, ha egy papírka elegendő ahhoz, hogy megtévesszük a rendszert? Egyáltalán, miért jár egy főállású anyának gyes és bölcsishely egyaránt? Ilyen jól áll az államkassza? Ja, csak közben a családipótlék meg megfontolandó, hogy mindenkinek adható-e. Nem értem... kicsit most úgy hangzik mintha politizálnék, pedig eszem ágába sincs, csak dilemázok.

Kár hogy engem nem kérdez meg senki :) Mert én bizony szigorú lennék: piacképes árat állapítanék meg a bölcsödei helyekért és annak lenne kedvezőbb, aki tényleg dolgozik, aki nem, annak drágább, hiszen csak azért járatja közösségbe a gyermeket, hogy ő nyugiba intézhesse a teendőit. És bizony az APEH-től kérném az igazolást: aki fizet adót, az nyilván dolgozik is. Ez még nem oldaja meg persze teljesen a helyzetet, mert sokan bejelentik magukat kamuból valami családi vállalkozásba, hogy meg legyen a munkaviszony, de legalább ott már a járulék és adófizetést nem lehet megkerülni.

Viszont ha megkérjük az árát valaminek, azért szolgáltatni is kell nyújtani. Ez egy külön írást érdemel azt hiszem (bölcsöde mint szolgáltatás... coming soon). Előtte viszont az is fontos, hogy a férőhelyek leosztását okosan meg lehetne szervezni és ezzel az intézmény kihasználtságát javítani. Ha fél napokra bontjuk a helyeket, több gyerek kapna lehetőséget a bejutásra. Nem kell minden gyereknek heti 5 teljes napot járnia, most sem jár. Hány gyerek van, aki ebéd után hazamegy és hányan pénteken már be se jönnek. Mások meg örülnének ezeknek a lehetőségeknek is. Órarendszerüen össze lehetne állítani egy 80-90 %-os kihasználtásgot: valaki csak 3 délelőttre akar befizetni, más 3 egész napra, esetleg van aki csak a délutánra, és így szép sorban ki lehetne tölteni a napokat. Ha sikerülne így vagy ehhez hasonló rendszerben felosztani a helyeket, sokkal több férőhely lenne, hiszen annak a gyereknek a helyére jönne egy másik, aki ebéd után elmegy, vagyis plusz egy anya tudna elmenni dolgozni, az intézmény is hatékonyabb kihasználtság alatt lenne, a renszer jobban működne. És ha a bölcsöde komolyabb összeget kapna egy-egy gyerek után, sokkal érdekeltebb lenne a helyek kitöltésére. Arról nem is beszélve, ha a szülő sem nevetséges összeget fizet, hanem szolgáltatást vesz, sokkal tisztább a helyzet, nem lesz olyan nagyvonalú az idővel, nem fogja akkor is otthagyni a gyereket, amikor arra nincs szükség.

Szerintem bőven lehetne üzleti alapokra helyezni a gyermek ellátása körüli intézményeket is és biztos vagyok benne, hogy lenne rá igény. Végülis abban egyet érthetünk, hogy nem az államnak kell felnevelni gyermekeinket.

miért hisszük, hogy jár nekünk

Mostanság beszélnek róla, hogy bizonyos jövedelem után elveszik a családi pótlékot. Nekem nem fáj, mindegy hogy van vagy nincs, nem érezzük. Viszont azoktól nem venném el, akiknek szükségük van rá. A baj szerintem ott van, hogy azért akarják megvonni ezt a támogatást, hogy több pénz maradjon a nagy államkasszában. Ezzel már nem értek egyet. Én inkább rendelkeznék fölötte: jótékony célra fordítanám, takarékszámlára tenném a gyerekemnek, odaadnám a kisnyugdíjas dédinek, vagy még ezer ötletem volna, de arra, hogy ezt is elfecséreljük miniszteri fizetésre, fekete limuzinszerü autókra, no azt már nem, akkor igényt tartok rá!!! Végülis rendes adófizetőként jogosult vagyok rá.

Én azt hiszem más juttatásokat vennék el. Csak egy példa: abszurdnak tartom, hogy ameddig egy nő gyesen van otthon, szabadságra jogosult és megilleti az éves rendes fizetett szabadsága. Igaz, hogy nem dolgozik, de azért szabit kap. Van ilyen valahol máshol ezen a földön?

Azt is luxusnak tartom, hogy a bölcsödei ellátás mint olyan ingyenes és az étkezést is támogatják, mi 2007-ben 360 Ft-ot fizettünk egy napért (reggeli, tízórai, ebéd, uzsi) pedig ha a gyerek otthon van, akkor is eszik, az is pénzbe kerül és ha csak krumplit és almát adok neki, akkor sem úszom meg ennyiből. Ez is abszurd, nem?

A barátnőm Hollandiában óránként 6 Eurot fizet a bölcsiért. Igaz, amióta ő is dolgozik, nem csak apa, kapnak vmi kedvezményt. Ja, és a gyerekek délben szendvicset kapnak, nem főtt kaját :) culture clash

Azt hiszem egy valami jár nekünk: egy nagy adag felelősség, amit manapság ebben a kontextusban öngondoskodásnak hívnak. Ezt miért nem érezzük?

csináljuk máshogy

Sokat szoktam gondolkodni azon, hogy mennyire áll vagy bukik egy vállalkozás sikeressége magán az ötleten, vagy fontosabb inkább a hogyan? Hajlok arra, hogy nem kell bomba ötlet, elég ha azt amit csinálok, jól csinálom. Legjobb példa erre nekem mindig a patika. Igen sok van belőle, sokféle, és ha nem tévedek vállalkozásként müködnek. Vagyis sokan gondolták úgy hogy nyitnak egy patikát és abból meggazdagodnak (vagy legalább is megélnek). Semmi extra ötlet, semmi különlegesség, csak egy patika.
Mi vevők kényszerből járunk oda és nem feltétlen válogatunk, hogy melyikbe menjünk ha éppen sietős. DE, ha valahol kedvesen szolgáltak ki, esetleg jó választ kaptunk a kérdésünkre, sőt még gyorsan meg is úsztuk a dolgot, akkor lehet hogy oda megyünk inkább vissza. Sőt, ha a kezünkbe nyomnak valami termékmintát, százalékos kupont vagy pontgyüjtőt, máris kialakul a kötődés. És ha a kényelmi szempontjainkat is kiszolgálják és gyógyszerwebáruházat üzemeltetnek hogy némi felárért kihozzák sos a gyógyszert, akkor egyenesen megnyertek magunknak.
Persze ehhez még az is kell, hogy jól megközelíthető helyen legyen, tudjak róluk, ők tudjanak rólam (és a többi pontenciális vásárlójukról) legyen kínálat és nézzen ki valahogy.
Nagyon sok ellenpéldát tudnék felsorolni... és gondolom nekik nem is megy annyira, mint mondjuk az egyre többet látható, láncba sorakozott patikák, akik közösen próbálnak kitünni a sok másik közül.

vis major!!!

Amikor a gyereked beteg kicsit felborul a rend, az éjszakák darabosak, a nappalok hektikusak, de meg lehet oldani, ha nincs komoly baj. Ha viszont te magad betegedsz le annyira, hogy fel sem birsz kelni és minden mozdulat hasogat, na az kihívás. Tegnap 39 fokos lázzal vittem oviba a fiamat (én voltam lázas, nem ő), ma szintén. Ráadásul csak később értünk be, mert előtte egy két hónapja várt időpontunk volt egy homeopátis orvosnál, amit nem akartam lemondani, gondolván újra két hónapot kell majd várni.

Az ovónó enyhe célzással megkérdezte: nem kellett volna kivenni ezt a napot, már majdnem vége...

uh de jól esett. Mindig felhúznak, amikor azt próbálják a szülőknek mondani, hogy jobb a gyereknek otthon mint az oviban. Legközelebb én is azt mondom a vevőnek, hogy minek annyi gönc, jó lesz apa kinyúlt pulcsija is...

Jókedvemben hazakorcsolyáztam a jeges úton és végre nyugiban betegeskedhetek délután 4-ig. És hogy mi van a cégnél? Szerencsére jégesőben nem támadnak a kismamák, így ma beteget jelentek. Holnapra remélem visszaáll a rend.

vis major?

Napokig nem volt időm foglalkozni a bloggal és egyéb nem életbevágó teendőkkel, ugyanis a kis 3,5 éves lebetegedett. Az utóbbi hetekben ez nem ritkaság, valahogy újra és újra itthon ragadunk. Ilyenkor eszembe jut mekkora stressz volt a betegség ameddig alkalmazottként dolgoztam. Ha este jött a láz, egész éjszaka azon vivódtam, hogyan fogok reggel betelefonálni és közölni, hogy ismét lázas a gyerek ezért nem tudok dolgozni menni. Ha reggel ütött be a krach, tébolyodottan kapkodtam és dilemáztam, hogyan is cselekedjek. Persze ilyenkor itthon voltunk pár napig, és amint lehetett, izzítottam a környék összes szóbajöhető gyerekvigyázóját. A renszer megkívánta, hogy folyton az orvoshoz rohangáljunk táppénzes papírért és szedtük össze a további bacilusokat és vírusokat. Aztán amikor meg ismét lehetett bölcsibe menni, egyfolytában azon paráztam, jaj csak ne legyen újra beteg.

Most ez másképp van. Nem mintha boldog lennék a helyzettől, de a stressz és munkahelyi nyomás már nincs. Fontos szempont volt úgy alakítani a munkarendet a vállalkozásban, hogy az ilyen kieséseket könnyen át tudjuk vészelni és ne stresszeljük magunkat olyanon, amire nincs ráhatásunk.

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy gombnyomásra intézem a dolgokat és közben mellesleg priznicelek, azért azt leszögezném, hogy a teendők megmaradnak, sőt, guritom magam előtt őket és alig várom hogy végre elintézzem amit kell, de annyi előnyőm van, hogy nem kötelező ezeket napközben végezni, elcsippentek pár órát az alvásból, és máris haladtam annyit amennyi szükséges. Ameddig irodába jártam dolgozni, ott csak 8.30 és 16.30 között lehetett munkát végezni.

Azt hiszem a volt munkaadóm rugalmatlanságának köszönhetem, hogy megszabadultam ettől a stressztől.

Játék

Játékba hívott panyizsuzsi. A játék lényege, hogy kedvenc filmemről írjak. Nem vagyok egy filmfüggő, de nem tartozom azok közé, akiknek nincs tévéje. Nálunk van és használjuk is.

Kedvenc filmem régóta ugyanaz, egy romantikus csoda, amit újra és újra meg tudok nézni és újra és újra imádom minden percét: Le Grand Bleu, The Big Blue, Im Rausch der Tiefe, A nagy kékség... sok nyelven láttam, sok nyelven kivülről tudom és még mindig szeretem!!! Pedig már igencsak idejétmúlt mű, kevés látványos rendezői bravúrral.

A nyolvanas évek végéről való, Luc Besson film, benne egy Hollywoodot nem megjárt szinésszel és Jean Reno-val. Leginkább egy álomról szól, de sok benne a humor, mindent elsöprő szerelem, fanatizmus, féltékenység, rivalizálás, női praktikák, culture clash és az olasz virtus. Játszik benne egy nekem gyönyörű férfi és sok benne a csodás tengeri felvétel (egy pszichológus biztos sokat kiolvas ebből a beszámolóból, de hát mit tegyek, régóta szerelmes vagyok Jaques-ba). Asszem a héten meg is nézem.

Neked mi a kedvenc filmed?

sírunk

Folyton folyvást midenki nyafog, sír, felháborodik, hogy szegény anyák nem kapnak munkát miután gyereket szültek, őket nem várja vissza a volt munkahelye, marad a munkanélküli segély. Folyton panaszkodunk, hogy nincs pénz, drága az élet, szar a magyarnak. Ilyenek vagyunk, sokan sokszor sokhelyen megállapították, mi panaszkodósra sikerültünk. Pedig miért is?

Ismerek olyan nőket (külföldieket), akik a szülést követően már a 7. héten az íróasztalnál ültek és mintha mi sem történt volna, verték a klaviaturát. Mosolyogtak, intézkedtek, csinálták, és epekedtek a kis ded után, de nem panaszkodtak, örültek.

A magyar társadalom 3 évet engedélyez az anyának, hogy otthon tespedjen cseperedő gyermekével, és közben szép lassan bedilizzen. Közben apa meg napi 12 órákat hajt, pörög a teljesitmény orientált, stresszes munkáséletben és nem érti hogy anya miért lassult így be. Otthon trenya gatya lóg anyán, legfőbb programja a tesco és a játszótér, az élet kihivása az óvodai jelentekzés intézése, vagy egy-egy családi ügy elrendezése. Tud beszélni a gyerek alvási szokásairól, étkezési rendjéről és a pelenka tartalmáról, és este szivesen bepunnyad a tv elé.

Elég szánalmasan festem most itt le a leosztást, talán némileg túlzó is, de azért az bizonyos, hogy 3 év alatt egy nő eléggé értéktelen lesz a munkaadója számára (zt már nem is említem, hogy mit hoz a 6 és 9 év). Elveszti kb az összes addig szerzett kapcsolatredszerét, munkakedvét, elkötelezettségét, lendületét, motiváltságát és minden olyan jó tulajdonságát, ami miatt mint munkaerő jó volt. Rossz esetben el is hízott és természetesen ebédszünetben is már csak a gyerekéről tud beszélni.

Persze a 6 hét is extrém, nem tartom követendő példának, de biztos van köztes megoldás. Miért nem lehet a harmadik otthon töltött hónap után fokozatosan visszaszivárogni a körforgásba és lassan ismét értékes munkavállalónak lenni, ezzel hozzájárulni a családi kasszához, saját magunk felfrissüléséhez és a társadalom élénkítéséhez. Miért nem ösztökélnek minket nőket, anyákat erre, miért nem alakulnak olyan bölcsödék, ahol fél napokra is be lehetne osztani a hetet és nem fix létszámú lenne (ez külön bejegyzést érdememl)? Miért nem kapnak a munkaadók bármilyen támogatást, hogy a kisbabás nőket is alkalmazzák? Miért nem akarunk mi kismamák visszamenni dolgozni? Miért sírunk inkább?

mert így egyszerübb...

foglalkozása?

Amikor a fiam ovis jelentkezésekor ki kellett tölteni a szülők adatait, sokáig gondolkoztam mit is írjak az 'anyuka foglalkozása' sorba. Legyek vállalkozó? Vagy jobb ha ügyvezetőnek nevezem magam? Nem, ezek nem foglalkozások, ezek maximum kategóriák, beosztások.
De akkor minek nevezhetném magamat, ha gyakorlatilag mindent én csinálok a vállalkozásban, vagyok egyszerre pénzügyes, adatrögzítő, futár, anyagbeszerző, sofőr, hostess, ügyfélkapcsolattartó, titkárnő, takarítónő, üzletvezető, ügyvezető, tulajdonos és még sorolhatnám. Pont ezért vagyok vállalkozó, mert mindent én csinálok, ettől kisvállalkozás amit csinálok, mert én csinálom.
Valahogy a magyar nyelv a vállalkozás szót egyfajta negatív fűszerezéssel bocsátotta útjára. Főleg igaz ez, ha valaki magát vállakozónak nevezi. Van aki rögtön napszemüveges, rövidrenyírt, nagyautós maffiózós pasit lát maga előtt, mások inkább a lúzer kényszervállalkozót, aki ahhoz hogy munkát kapjon és számlaképes legyen vállalkozott valalmire, de koránt sem biztos hogy sikerül neki :).
Na de akkor mi legyen a jó szó az ilyesfajta vállalkozókra mint én?

árképzés

Tegnap ebédre a szokásos helyemen vettem egy jó kis salátát és hozzá egy finom sajtos pitát. Pont betanult egy pasi a kasszánál, igy hallhattam, ahogy a főnök mondogatja neki, 350, 300, 50. Miután tudtam hogy csak két tételt vettem, hamar kisakkoztam, hogy az 50 a dobozért kerül a pénztárgépbe, amibe ugye a salátámat csomagolták. Elgondolkodtam, hogy milyen hülye árképzési rendszer ez. Hiszen ha ott enném meg a kaját - de miután nem volt kisérőm az ebédhez és nem szeretek egyedül üldögélve kajálni, igy inkább elvittem magammal és megettem máshol - szóval ha ott enném meg, akkor maradna utánam egy tálca, egy tányér és egy pár evőeszköz, amit el kell majd mosogatni, az pedigt idő, energia és gép vagy emberigényes művelet, ergo pénzbe kerül. Ha elviszem, akkor viszont nem foglalom a helyet, ergo többen tudnak jönni enni-inni, mosogatnivalót termelni, és jobban megy a bolt. Ráadásul, ha kasszába üti a tételeket, márpedig azt mint tudjuk kötelező :) akkor még az áfát is fizetheti az 50 forintos dobozom után. Ha viszont nem ütné külön, akkor a dobozok költség oldalon megjelennek és még az áfáját is visszaigényelheti. Ha meg annyira számít az 50 ft, akkor tessék a kajákat úgy árazni, hogy beleférjen a doboz költsége. És ha mosogatás költsége belefér, akkor a doboz is belefér, szerintem.

Eljött a pillanat

... és az új évvel új élet kezdődik, vagy inkább törekvéseim új formában is megnyilvánulnak: tovább keresem az egyensúlyt a munkamániás-vállalkozásfüggő bizniszlédi és a 'jó anya és minta feleség akarok lenni" között. Azt gondoltam, napi vívódásaimat ha ide leírom majd jobban megy az egyensúlykeresés, és lesz pillanat amikor azt mondhatom, meg van, mindkét fronton jól teljesítek és még én is jól vagyok. Mert az anya szerep és a vállalkozósdi habár sok közös vonást tartalmaz, hisz komoly idő és humán menedzsment mindkettő, valahogy nekem azért mégis idő és energia váltani és némi bűntudat mellett elismerem, hogy a munka felüdülést jelent.
Tehát ide tartok - mármint megtalálni azt az egyensúlyt ahol nincs lelkiismeretfurdalás, mert az egyik szerepemet játszom, mig a másikat kéne. És amit büszkén kijelenthetek: már nem vagyok e-mail és iwiw függő!!! Juhéj!
Kiváncsi vagyok mikor jön el a pillanat, amikor megszeretek playmobilozni ...