Napokig nem volt időm foglalkozni a bloggal és egyéb nem életbevágó teendőkkel, ugyanis a kis 3,5 éves lebetegedett. Az utóbbi hetekben ez nem ritkaság, valahogy újra és újra itthon ragadunk. Ilyenkor eszembe jut mekkora stressz volt a betegség ameddig alkalmazottként dolgoztam. Ha este jött a láz, egész éjszaka azon vivódtam, hogyan fogok reggel betelefonálni és közölni, hogy ismét lázas a gyerek ezért nem tudok dolgozni menni. Ha reggel ütött be a krach, tébolyodottan kapkodtam és dilemáztam, hogyan is cselekedjek. Persze ilyenkor itthon voltunk pár napig, és amint lehetett, izzítottam a környék összes szóbajöhető gyerekvigyázóját. A renszer megkívánta, hogy folyton az orvoshoz rohangáljunk táppénzes papírért és szedtük össze a további bacilusokat és vírusokat. Aztán amikor meg ismét lehetett bölcsibe menni, egyfolytában azon paráztam, jaj csak ne legyen újra beteg.
Most ez másképp van. Nem mintha boldog lennék a helyzettől, de a stressz és munkahelyi nyomás már nincs. Fontos szempont volt úgy alakítani a munkarendet a vállalkozásban, hogy az ilyen kieséseket könnyen át tudjuk vészelni és ne stresszeljük magunkat olyanon, amire nincs ráhatásunk.
Mielőtt bárki azt gondolná, hogy gombnyomásra intézem a dolgokat és közben mellesleg priznicelek, azért azt leszögezném, hogy a teendők megmaradnak, sőt, guritom magam előtt őket és alig várom hogy végre elintézzem amit kell, de annyi előnyőm van, hogy nem kötelező ezeket napközben végezni, elcsippentek pár órát az alvásból, és máris haladtam annyit amennyi szükséges. Ameddig irodába jártam dolgozni, ott csak 8.30 és 16.30 között lehetett munkát végezni.
Azt hiszem a volt munkaadóm rugalmatlanságának köszönhetem, hogy megszabadultam ettől a stressztől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése