vis major!!!

Amikor a gyereked beteg kicsit felborul a rend, az éjszakák darabosak, a nappalok hektikusak, de meg lehet oldani, ha nincs komoly baj. Ha viszont te magad betegedsz le annyira, hogy fel sem birsz kelni és minden mozdulat hasogat, na az kihívás. Tegnap 39 fokos lázzal vittem oviba a fiamat (én voltam lázas, nem ő), ma szintén. Ráadásul csak később értünk be, mert előtte egy két hónapja várt időpontunk volt egy homeopátis orvosnál, amit nem akartam lemondani, gondolván újra két hónapot kell majd várni.

Az ovónó enyhe célzással megkérdezte: nem kellett volna kivenni ezt a napot, már majdnem vége...

uh de jól esett. Mindig felhúznak, amikor azt próbálják a szülőknek mondani, hogy jobb a gyereknek otthon mint az oviban. Legközelebb én is azt mondom a vevőnek, hogy minek annyi gönc, jó lesz apa kinyúlt pulcsija is...

Jókedvemben hazakorcsolyáztam a jeges úton és végre nyugiban betegeskedhetek délután 4-ig. És hogy mi van a cégnél? Szerencsére jégesőben nem támadnak a kismamák, így ma beteget jelentek. Holnapra remélem visszaáll a rend.

vis major?

Napokig nem volt időm foglalkozni a bloggal és egyéb nem életbevágó teendőkkel, ugyanis a kis 3,5 éves lebetegedett. Az utóbbi hetekben ez nem ritkaság, valahogy újra és újra itthon ragadunk. Ilyenkor eszembe jut mekkora stressz volt a betegség ameddig alkalmazottként dolgoztam. Ha este jött a láz, egész éjszaka azon vivódtam, hogyan fogok reggel betelefonálni és közölni, hogy ismét lázas a gyerek ezért nem tudok dolgozni menni. Ha reggel ütött be a krach, tébolyodottan kapkodtam és dilemáztam, hogyan is cselekedjek. Persze ilyenkor itthon voltunk pár napig, és amint lehetett, izzítottam a környék összes szóbajöhető gyerekvigyázóját. A renszer megkívánta, hogy folyton az orvoshoz rohangáljunk táppénzes papírért és szedtük össze a további bacilusokat és vírusokat. Aztán amikor meg ismét lehetett bölcsibe menni, egyfolytában azon paráztam, jaj csak ne legyen újra beteg.

Most ez másképp van. Nem mintha boldog lennék a helyzettől, de a stressz és munkahelyi nyomás már nincs. Fontos szempont volt úgy alakítani a munkarendet a vállalkozásban, hogy az ilyen kieséseket könnyen át tudjuk vészelni és ne stresszeljük magunkat olyanon, amire nincs ráhatásunk.

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy gombnyomásra intézem a dolgokat és közben mellesleg priznicelek, azért azt leszögezném, hogy a teendők megmaradnak, sőt, guritom magam előtt őket és alig várom hogy végre elintézzem amit kell, de annyi előnyőm van, hogy nem kötelező ezeket napközben végezni, elcsippentek pár órát az alvásból, és máris haladtam annyit amennyi szükséges. Ameddig irodába jártam dolgozni, ott csak 8.30 és 16.30 között lehetett munkát végezni.

Azt hiszem a volt munkaadóm rugalmatlanságának köszönhetem, hogy megszabadultam ettől a stressztől.

Játék

Játékba hívott panyizsuzsi. A játék lényege, hogy kedvenc filmemről írjak. Nem vagyok egy filmfüggő, de nem tartozom azok közé, akiknek nincs tévéje. Nálunk van és használjuk is.

Kedvenc filmem régóta ugyanaz, egy romantikus csoda, amit újra és újra meg tudok nézni és újra és újra imádom minden percét: Le Grand Bleu, The Big Blue, Im Rausch der Tiefe, A nagy kékség... sok nyelven láttam, sok nyelven kivülről tudom és még mindig szeretem!!! Pedig már igencsak idejétmúlt mű, kevés látványos rendezői bravúrral.

A nyolvanas évek végéről való, Luc Besson film, benne egy Hollywoodot nem megjárt szinésszel és Jean Reno-val. Leginkább egy álomról szól, de sok benne a humor, mindent elsöprő szerelem, fanatizmus, féltékenység, rivalizálás, női praktikák, culture clash és az olasz virtus. Játszik benne egy nekem gyönyörű férfi és sok benne a csodás tengeri felvétel (egy pszichológus biztos sokat kiolvas ebből a beszámolóból, de hát mit tegyek, régóta szerelmes vagyok Jaques-ba). Asszem a héten meg is nézem.

Neked mi a kedvenc filmed?

sírunk

Folyton folyvást midenki nyafog, sír, felháborodik, hogy szegény anyák nem kapnak munkát miután gyereket szültek, őket nem várja vissza a volt munkahelye, marad a munkanélküli segély. Folyton panaszkodunk, hogy nincs pénz, drága az élet, szar a magyarnak. Ilyenek vagyunk, sokan sokszor sokhelyen megállapították, mi panaszkodósra sikerültünk. Pedig miért is?

Ismerek olyan nőket (külföldieket), akik a szülést követően már a 7. héten az íróasztalnál ültek és mintha mi sem történt volna, verték a klaviaturát. Mosolyogtak, intézkedtek, csinálták, és epekedtek a kis ded után, de nem panaszkodtak, örültek.

A magyar társadalom 3 évet engedélyez az anyának, hogy otthon tespedjen cseperedő gyermekével, és közben szép lassan bedilizzen. Közben apa meg napi 12 órákat hajt, pörög a teljesitmény orientált, stresszes munkáséletben és nem érti hogy anya miért lassult így be. Otthon trenya gatya lóg anyán, legfőbb programja a tesco és a játszótér, az élet kihivása az óvodai jelentekzés intézése, vagy egy-egy családi ügy elrendezése. Tud beszélni a gyerek alvási szokásairól, étkezési rendjéről és a pelenka tartalmáról, és este szivesen bepunnyad a tv elé.

Elég szánalmasan festem most itt le a leosztást, talán némileg túlzó is, de azért az bizonyos, hogy 3 év alatt egy nő eléggé értéktelen lesz a munkaadója számára (zt már nem is említem, hogy mit hoz a 6 és 9 év). Elveszti kb az összes addig szerzett kapcsolatredszerét, munkakedvét, elkötelezettségét, lendületét, motiváltságát és minden olyan jó tulajdonságát, ami miatt mint munkaerő jó volt. Rossz esetben el is hízott és természetesen ebédszünetben is már csak a gyerekéről tud beszélni.

Persze a 6 hét is extrém, nem tartom követendő példának, de biztos van köztes megoldás. Miért nem lehet a harmadik otthon töltött hónap után fokozatosan visszaszivárogni a körforgásba és lassan ismét értékes munkavállalónak lenni, ezzel hozzájárulni a családi kasszához, saját magunk felfrissüléséhez és a társadalom élénkítéséhez. Miért nem ösztökélnek minket nőket, anyákat erre, miért nem alakulnak olyan bölcsödék, ahol fél napokra is be lehetne osztani a hetet és nem fix létszámú lenne (ez külön bejegyzést érdememl)? Miért nem kapnak a munkaadók bármilyen támogatást, hogy a kisbabás nőket is alkalmazzák? Miért nem akarunk mi kismamák visszamenni dolgozni? Miért sírunk inkább?

mert így egyszerübb...

foglalkozása?

Amikor a fiam ovis jelentkezésekor ki kellett tölteni a szülők adatait, sokáig gondolkoztam mit is írjak az 'anyuka foglalkozása' sorba. Legyek vállalkozó? Vagy jobb ha ügyvezetőnek nevezem magam? Nem, ezek nem foglalkozások, ezek maximum kategóriák, beosztások.
De akkor minek nevezhetném magamat, ha gyakorlatilag mindent én csinálok a vállalkozásban, vagyok egyszerre pénzügyes, adatrögzítő, futár, anyagbeszerző, sofőr, hostess, ügyfélkapcsolattartó, titkárnő, takarítónő, üzletvezető, ügyvezető, tulajdonos és még sorolhatnám. Pont ezért vagyok vállalkozó, mert mindent én csinálok, ettől kisvállalkozás amit csinálok, mert én csinálom.
Valahogy a magyar nyelv a vállalkozás szót egyfajta negatív fűszerezéssel bocsátotta útjára. Főleg igaz ez, ha valaki magát vállakozónak nevezi. Van aki rögtön napszemüveges, rövidrenyírt, nagyautós maffiózós pasit lát maga előtt, mások inkább a lúzer kényszervállalkozót, aki ahhoz hogy munkát kapjon és számlaképes legyen vállalkozott valalmire, de koránt sem biztos hogy sikerül neki :).
Na de akkor mi legyen a jó szó az ilyesfajta vállalkozókra mint én?

árképzés

Tegnap ebédre a szokásos helyemen vettem egy jó kis salátát és hozzá egy finom sajtos pitát. Pont betanult egy pasi a kasszánál, igy hallhattam, ahogy a főnök mondogatja neki, 350, 300, 50. Miután tudtam hogy csak két tételt vettem, hamar kisakkoztam, hogy az 50 a dobozért kerül a pénztárgépbe, amibe ugye a salátámat csomagolták. Elgondolkodtam, hogy milyen hülye árképzési rendszer ez. Hiszen ha ott enném meg a kaját - de miután nem volt kisérőm az ebédhez és nem szeretek egyedül üldögélve kajálni, igy inkább elvittem magammal és megettem máshol - szóval ha ott enném meg, akkor maradna utánam egy tálca, egy tányér és egy pár evőeszköz, amit el kell majd mosogatni, az pedigt idő, energia és gép vagy emberigényes művelet, ergo pénzbe kerül. Ha elviszem, akkor viszont nem foglalom a helyet, ergo többen tudnak jönni enni-inni, mosogatnivalót termelni, és jobban megy a bolt. Ráadásul, ha kasszába üti a tételeket, márpedig azt mint tudjuk kötelező :) akkor még az áfát is fizetheti az 50 forintos dobozom után. Ha viszont nem ütné külön, akkor a dobozok költség oldalon megjelennek és még az áfáját is visszaigényelheti. Ha meg annyira számít az 50 ft, akkor tessék a kajákat úgy árazni, hogy beleférjen a doboz költsége. És ha mosogatás költsége belefér, akkor a doboz is belefér, szerintem.

Eljött a pillanat

... és az új évvel új élet kezdődik, vagy inkább törekvéseim új formában is megnyilvánulnak: tovább keresem az egyensúlyt a munkamániás-vállalkozásfüggő bizniszlédi és a 'jó anya és minta feleség akarok lenni" között. Azt gondoltam, napi vívódásaimat ha ide leírom majd jobban megy az egyensúlykeresés, és lesz pillanat amikor azt mondhatom, meg van, mindkét fronton jól teljesítek és még én is jól vagyok. Mert az anya szerep és a vállalkozósdi habár sok közös vonást tartalmaz, hisz komoly idő és humán menedzsment mindkettő, valahogy nekem azért mégis idő és energia váltani és némi bűntudat mellett elismerem, hogy a munka felüdülést jelent.
Tehát ide tartok - mármint megtalálni azt az egyensúlyt ahol nincs lelkiismeretfurdalás, mert az egyik szerepemet játszom, mig a másikat kéne. És amit büszkén kijelenthetek: már nem vagyok e-mail és iwiw függő!!! Juhéj!
Kiváncsi vagyok mikor jön el a pillanat, amikor megszeretek playmobilozni ...